Legyen mondjuk egy "elég buta", teljesen manuális, de fénymérővel ellátott fényképezőgépünk - ezen ugyanis egyszerűbb elmagyarázni mi történik.
Kiválasztjuk a témát, ami egy bizonyos távolságra van. Mondjuk tükörreflexes fényképezőgépünk van, ezzel azt látjuk a keresőben, ami tényleg a filmre (vagy képérzékelőre) kerül majd.

A kép akkor lesz éles a filmen (vagy képérzékelőn), ha az objektív a tárgy és a film (vagy képérzékelő) között megfelelő távolságban helyezkedik el. Hacsak nem egy nagy látószögű, kis fényerejű, egyszerü objektívet tartalmaz a gép, szükség van az objektív mozgathatóságára (közelítésére-távolítására a filmtől)

A távolság állítást egy mérőék és egy mikroprizma rendszer segíti a kereső közepén. (Lásd lentebb az élességállítást megkönnyítő eszközöket.) A durva életlenség a teljes felületen látszik, a finomabb életlenség a mikroprizma felületen látszik a mérőék pedig "szétdonbja" a függőleges vonalakat, ha nincs élesre állítva. (Vannak persze teljesen automatikus élességállítási rendszerek is /lásd lentebb/ - ezek egyre jobban terjednek. Sőt az egyszerűbb gépeken újabban nincs is lehetőség kézi állításra)

Expozíciós beállítások

A következő lépés a megfelelő expozíció beállítása. Egy adott filmérzékenység (pl. 100 ISO /ASA/ = 21 DIN) esetén egy meghatározott fénymennyiség szükséges a helyes expozícióhoz.
(Ilyen érzékenység érték az elektronikus fényképezés esetén is beállítható, ebben az esetben ez az elektronikus rendszer erősítésének felel meg.)

A baloldali ábrán az azonos megvilágítást biztosító zársebesség-rekeszérték kombinációk és a hozzájuk tartozó mélységélességek láthatók.

A beépített fénymérő képes arra, hogy a beállított (film)érzékenységhez meghatározza, ha az adott zársebesség illetve rekeszérték beállítás esetén megfelelően, alul- vagy felülexponált lenne.
(Gyakorlatilag azt kell meghatározni, hogy az adott (film)érzékenységhez mekkora "luk-keresztmetszet x idő" érték szükséges.)

Az értékek úgy vannak "kitalálva", hogy azonos megvilágítás esetén eggyel kisebb rekeszértékhez eggyel nagyobb zársebességet kell választani.
Annak, hogy több zársebesség - rekesz kombináció lehetséges az adott körülmények és téma szempontjából van jelentősége.
Minél nagyobb az objektív belépő felülete (minél közelebb áll 1-hez a számértéke) annál nagyobb a fényereje, viszont annál kisebb a mélységélessége (az a távolság tartomány amin belül éles képet ad).
Minél kisebb a zársebesség (minél nagyobb a számérték) annál kisebb a valószínüsége, hogy "bemozdul" a kép.

Zársebesség beállítások

Tehát egy adott megvilágítás esetén ha pl. azt akarjuk, hogy egy gyors mozgást "megállítsunk" (mondjuk a szökőkút cseppjeit "kimerevítsük") akkor rövid zársebességet (pl. 1/1000) kell választani a hozzá tartozó (nyílván nagyobb) rekesznyílással. (Ekkor persze kisebb lesz a mélységélesség vagy sötétebb lesz a kép.)
Ha viszont azt akarjuk, hogy egy nagyobb területen belül éles maradjon a kép, akkor minél kisebb rekeszt kell választani (pl. 22) ehhez viszont nyílván hosszabb zársebesség tartozik és, ha mozog a tárgy, vagy nincs állvány, akkor esetleg az már nem alkalmazható bemozdulás nélkül.

Példa kis és nagy zársebességre.
Egy szökőkút 30-ad illetve 1000-ed másodperces expozíciós idővel.

Élesség beállítás

Nézzünk néhány élességbeállítást támogató megoldást, amiket már régóta alkalmaznak a kisfilmes gépeken kézi élességállítás esetén.

A távolság beállításnál használt mikroprizma "szétdobja" a képet, ha nem megfelelő az élesség beállítása.
A rajzon ennek működési elve látható.
Ugyanez a gyakorlatban a baloldali fekete-fehér kép 1-es részén látható életlenül, a jobboldalin élesen.
A két fekete-fehér kép két további élességbeállítást segítő megoldást is bemutat életlenül (bal) és élesen (jobb):
2 - rasztergyűrű, 3 - matt gyűrű.

Az egyszerűbb jelenlegi fényképezőgépeken már szinte kizárólag autofókusz (AF) rendszereket (automatikus élességállítást) alkalmaznak. Sok gépen nincs is lehetőség az élesség kézi beállítására. Mint minden automatikának, ennek is vannak előnyei és hátrányai egyaránt.

Az egyik módszer (passzív autofókusz) vízszintesen illetve függőlegesen elhelyezett pixelsorokat alkalmaz.
Az optikai rendszer az AF érzékelőben pontosan úgy működik, mint a prizmapáros (spit prizm, törőék) mattüveg a régi manuális fókuszú fényképezőgépekben. Ha a fókusz nem pontos akkor a prizmapár által mutatott két képrészlet egymáshoz képest eltolódik. Ezt a két képrészletet "figyelik" az érzékelőt alkotó pixelsorok.
A kép akkor éles, ha a két pixelsor azonos képet lát.
Amennyiben a két látott kép nem egyezik akkor a különbözőség irányából és mértékéből következtet az elektronika, hogy merre és mennyit kell fókuszálni.

Működési elve az alábbi ábrán látható:

Egy másik módszer (aktív autofókusz) esetén a kamera infravörös sugarakat, lézersugarakat vagy ultrahangot bocsát ki a tárgyra.
A visszavert sugarat vagy hanghullámot érzékeli a fényképezőgép fotocellája, és a fókusztávolság kiszámításához használja.

Működési elve az ábrán látható.

Egyes esetekben mindkét rendszert alkalmazzák.

Magát a "fizikai mozgatást" kis méretű villanymotorok, vagy újabban úgynevezett ultrahangos motorok (USM) végzik. Ez utóbbiak sokkal gyorsabbak, precízebbek és zajtalanabbak.

Mélységélesség

Nagy rekesszel kicsi a mélységélesség, "kiemelhető" egy adott terület, "elmosható" a háttér. Kis rekesszel dolgozva viszont, főleg nagyobb látószög esetén, "minden éles" lesz.

 Mindíg a témaválasztástól függ tehát, hogy milyen zársebesség és rekesz kombinációt kell alkalmazni egy adott (film)érzékenység és megvilágítási helyzet esetén.

A filmérzékenység nem növelhető persze "ész nélkül" hiszen minél érzékenyebb a film, annál kevésbé nagyítható, annál szemcsésebb lesz a kép. (Az elektronikus fényképezőgépek esetén a nagyobb érzékenység nagyobb elektronikus zajt okoz, ami szintén a kép szemcsésségében jelentkezik.)
Szóval ki kell választani a megfelelő kompromisszumot!

Csalás a valóság érdekében

Ha ezekkel a beállításokkal végeztünk meg lehet nyomni a kioldót és remélhetőleg jó képet kapunk. Mindezeket persze elvégezhetik mostmár a különböző automatikák, de azért azok sem "mindenhatóak".
A beépített fénymérő általában a teljes felület átlagos fényértékét méri, de ezen belül igen nagy eltérések (kontrasztok) lehetnek. A film (vagy képérzékelő) azonban jóval kisebb kontrasztot képes "átlátni" mint az emberi szem. (Az elektronikus gépek kicsit nagyobb kontrasztokat képesek átvinni.) Ezért néha "csalni kell", el kell térni a fénymérő által jelzett értéktől.

"Példa ellenfényes felvételre. Jól látható, hogy a film nem képes a túlzottan nagy kontrasztokat visszaadni."

Ha például valaki egy ablaknál áll, háttal az ablaknak és egy nagyobb képet akarunk készíteni, aminek az illető valahol a közepén van, akkor a névleges értéknél jóval nagyobb rekesz (vagy hosszabb idő) szükséges, mivel a teljes felületnél az arc sokkal sötétebb, ha csak nem "sziluettet" akarunk készíteni az illetőről. Bizonyos gépek képesek "spot" fénymérésre azekkel meg lehet mérni az arc megfelelő megvilágításának értékét külön.
Nyílvánvaló azonban, hogy a teljes képfelület minden pontjának megvilágítása egyik esetben sem lesz "tökéletes", hiszen az egyik esetben "sötét alakot" és megfelelően megvilágított hátteret, a másik esetben megfelelően megvilágított arcot és "meszes", túlexponált hátteret kapunk.

Szóval ebből a szempontból is kompromisszumra kell törekedni!

Nézzünk még egy példát az ellenfényes felvételekre, és az esetleg szükséges "csalásokra".

A baloldali kép "névleges" expozícióval készült ezért az erős ellenfény miatt a "téma" alulexponált.
A jobboldali kép a "névlegeshez" viszonyítva 2 fényértékkel "túlexponált" viszont a "téma" jól megvilágítottá vált.

Az automatikus beállítás nem képes "kitalálni", hogy mit akarok jól bevilágítottra exponálni, vagy esetleg "művészkedni".
A "komolyabb" fényképezőgépek általában lehetővé teszik mindazt, amit egy egyszerű "teljesen manuális" géppel lehet végezni, vagyis megengedik, hogy úgy fotózzak, ahogy jól esik...

Van amikor célszerű szándékosan túl- vagy alulexponálni egy képet. Ez utóbbira péda, az úgynevezett "amerikai éjszaka" technika, amivel nappal lehet éjszakai hatású felvételt készíteni.

Felhasznált irodalom