
Az emberi agy, amennyiben tisztában van egy adott tárgy színével, szélsőséges fényviszonyok között is megfelelő színűnek érzékeli azt. Példa: ha a szobában egy erősen sárgás fényű lámpa világít, a kezünkben lévő papírlapot akkor is fehérnek fogjuk érzékelni - pedig valójában sárgának látjuk, mint minden mást is. Ez azért van, mert az agyunk beazonosítja a tárgyakat, és úgymond korrigálja a színskálát érzékeléskor. Erre viszont a fényképezőgép alapvetően nem képes, csak rögzíti, amit "lát". Így a sárga fénnyel világított szobában fotózva minden sárga, sárgás lesz (és mivel fotót nézünk, ezt már az agyunk sem korrigálja).

Ennek kiküszöbölésére szolgál a fehéregyensúly (White Balance, WB) beállítás. A ma forgalomban lévő digitális gépeken legalább 5-6 gyári beállítás található, az automata mellett többnyire "napfény, árnyék, neon, sárga izzó, felhős". Ezek annyit módosítanak a képen, hogy valamennyire eltolják a rögzített színeket egy kék-sárga skálán. Délutánonként, naplemente előtt a napfény színe erősen megsárgul, majd bevörösödik, így ennek ellensúlyozására a sárga mennyiségét csökkenteni, a kék mennyiségét növelni kell a képen. Fordított eset a felhős környezet, ahol többnyire bekékül a táj, így némi sárgára van szükség a színhelyes fotóhoz.

Ha az automata és gyárilag programozott beállítások nem birkóznak meg a feladattal, többnyire rendelkezésünkre áll egy felhasználói beállítás. Ez úgy működik, hogy az adott fényviszonyok között mutatunk a gépnek egy fehér felületet (kompakt gépeknél általában elég rámutatni, digitális tükörreflexes gépeknél csinálnunk kell egy fotót, közepén a fehér felülettel), és a gép a felület fehértől való aktuális eltérését kirtékelve, megfelelő irányba és mértékben eltolja a színskálát, ezzel korrigálva a szokatlan fényviszonyok okozta színeket. Ezzel persze kreatív emberek érdekes hatásokat érhetnek el, hiszen fehér helyett mondjuk lilát mutatva a gépnek, a kész fotó színeit teljesen eltorzíthatjuk.

|